Lehet, hogy még sosem gondoltál arra, hogy a vállalkozásodra úgy tekints, mint a házasságra/párkapcsolatra. Pedig egy sikeres vállalkozás vezetése és egy jól működő párkapcsolat között több a hasonlóság, mint gondolnád. Ugyanazok a képességek kellenek hozzá és ugyanúgy bukás a sorsa mindkettőnek a kellő hozzáállás nélkül.
[social_warfare]
Vállalkozást, céget vezetni éppen olyan, mint egy tartós és jó párkapcsolatot fenntartani. Ugyanazok a képességek kellenek hozzá.
„Fogalmuk sincs arról, milyen az ügyfél, és mit akar” – mutogat az ügyfélszolgálatos, vagy a sales-es a termelésre vagy pénzügyre. „Fogalmuk sincs arról, mennyi és milyen erőforrás kell ahhoz, hogy rendesen végezhessék a dolgukat, hogy milyen összetett hátteret kell biztosítani a tevékenységünkhöz” – méltatlankodik a HR-munkatárs.
Legtöbb esetben arról van szó, hogy az egyik terület nem ismeri, és egyben nem ismeri el a másik tevékenységét.
Egyedül nem megy!
Ez egyértelmű. Együtt kell működni, mert hiába adsz el, ha nem tudod teljesíteni és hiába gyártasz raktárra, ha hazavágja az értékesítési munkatárs. (Vagy ha már nagyobb vállalkozást vezetsz, akkor a sales csapat. ) Éppúgy, mint egy – önismeretre és önbizalomra épülő – párkapcsolatban, ahol a társad munkájának megismerése és elismerése nélkül hosszútávon nincs érdemi kötődés. Amíg ugyanis arra megy el az energiájuk, hogy összehasonlítgatják egymást, addig nem a közös cél felé tartanak, amely a párkapcsolatban a közös boldogság, a vállalkozásban, cégvezetésben pedig az üzleti siker. (Az üzleti partnerség hasonló a házastársak közötti viszonyhoz, mindkettőnek alapja a bizalom!)
Elkötelezettség
De nemcsak a megismerés-elismerés az, amiben hasonlít egy vállalkozás vezetése és a párkapcsolat, hanem az elkötelezzségben. Az pedig egy olyan tényező, amely az emberi kapcsolatokban evidens, vagy annak kellene lennie. A vállalkozók, cégvezetők elköteleződést várnak el munkatársaiktól, és a pénzügyi válság óta pedig gyakran beszélnek a hűség válságáról is. A munkavállalóknak ma több lehetőségük van, egyre több információval rendelkeznek, így hamarabb váltanak, könnyebben lépnek ki egy munkahelyről, mint korábban. Ezért csak az a vállalkozó, vállalatvezető lehet sikeres, aki képes arra, hogy mélyebb kötődést hozzon létre munkatársaiban a cég iránt.
[bctt tweet=”Nem véletlenül mondta Rockefeller annak idején:„… azért a képességért, hogy valaki megfelelően tud bánni az emberekkel, többet fizetek, mint bármi másért a világon.”” username=”penzugyitanoda”]
Megismerés, elismerés és elköteleződés – nélkülük egy vállalkozás ugyanúgy nem működtethető hosszú távon, mint ahogy egy párkapcsolat, házasság sem.
Minden vállalkozás sikerének alapja
Ugyanis három gondolat – és hozzáállás – az alapja minden vállalkozás sikerének: ez pedig nem más, mint az együttműködés. Ha a funkcionális területeket és a folyamatokat kölcsönösen ismerik (és elismerik) a munkatársak, akkor olyan értékek jelennek meg a vállalkozásban, melyeket a legtöbben csak a párkapcsolatokhoz kötünk, pedig a vállalkozás falain belül is nagy jelentőséggel bírnak: a tisztelet, a nyugalom és a szeretet.
Ne feledd: nem mindenki születik vállalkozónak, de bárki azzá válhat!