Időről időre szinte mindenki hajlamos úgy érezni, hogy az élet bizonyos területein megbukott. A kudarcélményt kiválthatja egy munkahelyi hiba, egy családi vagy személyes konfliktus, de olyan is előfordulhat, hogy mások sokkal jobbnak tűnő élete felelős a rossz érzésekért. Miközben ez egy teljesen hétköznapi lelki állapot, muszáj túllépni rajta és más szemszögből vizsgálni az életet. 

Csak azért, mert nem vagy milliomos, nem vehetsz méreg drága autót és nem élsz kacsalábon forgó palotában, még nem jelenti azt, hogy nem vagy sikeres az életedben.

Miben mérhetjük a sikert a felgyorsult világunkban?

Te jól ítéled meg saját életutadat?

Hogy a tudomány mai állása szerint a sikeresek közé tartozol-e az mindjárt kiderül.

Mi a siker?

Ahhoz, hogy el tudd dönteni, sikeres vagy-e, először a siker fogalmát kell meghatározni. Napjainkban teljesen másként definiáljuk a sikert, mint szüleink, nagyszüleink korában. Akkor sikeresnek számított mindenki, aki lediplomázott, vett egy lakást/házat, családot alapított és 40-45 év munka után nyugdíjba ment attól a munkahelytől, ahol gyakornok volt pályakezdő korában.

Napjainkra azonban mindez megváltozott. A legtöbb ember igyekszik követni a szenvedélyeit, igyekszik ideje minden percét beosztani. Ritka az, ha valaki egyetlen városban éli le az egész életét és még ritkább, hogy egyetlen munkahelyen dolgozik évtizedeken keresztül.

A megváltozott életvitel kapcsán a sikert is másként definiáljuk.

A siker leginkább a korábbi önmagadhoz képest leírható fejlődésben mérhető. Ahogy telnek az évek és érettebb, tapasztaltabb leszel, másként reagálsz a körülötted  történő eseményekre és a kapcsolataid is változnak. Az évek múlásával egyre több hozzád hasonló tevékenységet végző, és hasonló érdeklődésű embert ismersz meg, közben pedig azt tapasztalod, hogy a kapcsolataid már nem olyan drámaiak, mint a múltban voltak. Megtanultál helyesen és átgondoltan kommunikálni, ami a siker egyik alapköve. Ideális esetben kiépítesz egy olyan kört, amelyben számodra megbízható emberekkel veszed körül magad és megtanulod megkülönböztetni a valóban szavahihető embereket az úgy nevezett látszat barátoktól, akiktől nem számíthatsz támogatásra, ha szükséged lenne rá. Nem tolerálod a számodra elfogadhatatlan rossz viselkedést és nem töltesz időt olyan emberekkel, akik leszívják az energiádat. Felismered az árulást és kilépsz ezekből a hibásan működő, számodra destruktív kapcsolatokból. Amennyiben a megbízhatatlan személyeket képes vagy kizárni az életedből, azt sikerként könyvelheted el.

Kérj segítséget!

Az érettség egy újabb fokát éred el, ha megtanulsz segítséget kérni. A sikeres emberek pontosan tudják, hogy segítséget kérni nem egyenlő a gyengeséggel. Sőt! Igazából erős jellemre vall. Kutatások igazolják, hogy csapatmunkával sokkal gyorsabban és hatékonyabban érhetők el a kitűzött célok. Ha csapatban dolgozol, kevesebb a hibalehetőség is, hiszen a csapattagok ellenőrizhetik az egymás által elvégzett munkát. Tehát, ha képes vagy segítséget kérni és adni, az annak a jele, hogy érett személyiség vagy. Senki sem képes az ideje 100 %-ában sikeres lenni, az egyszerűen nem lenne életszerű. Ezért előbb vagy utóbb, mindenki segítségre szorul, de minél előbb ismeri ezt el, annál hatékonyabban töltheti az idejét, és annál stabilabb ismeretségi kört alakíthat ki, amelyben folyamatos az együttműködés.

Az élet nem más, mint kisebb-nagyobb győzelmek és veszteségek sorozata. A kudarcok arra valók, hogy megtanítsanak, hogyan  legyél még jobb. Ha megtapasztaltad a kudarc és a győzelem ízét is, akkor tudni fogod, mit kell egy esetleges balul alakult esemény kapcsán, Míg a múltban megélt sikereid képesek erőt adni a folytatáshoz.

A siker jele az is, ha képes vagy elutasítani, hogy az áldozat szerepében tetszelegj. Tudod, hogy az élet nem minden esetben csak rólad szól és nem minden esemény körülötted forog. Vannak helyzetek, amikor nem Te alakítod a történéseket, csak részesükké válsz. A sikeres emberek tisztában vannak ezzel és nem engedik, hogy a negatív élethelyzetek elrontsák az önértékelésüket. A számukra kellemetlen szituációkban inkább megpróbálják a dolgok oldalát nézni. Természetesen őket is gyakran érik csalódások, de ezeket a helyzeteket választási lehetőségként élik meg. Tudják, hogy övék a döntés és választhatják azt, hogy úgy tekintenek minden rossz élményre, mint egy tanulási lehetőségre.

Nem elvesztegetett idő egyetlen negatív tapasztalat sem, ha képes vagy tanulni belőle.

Tetszik, amit a tükörben látsz?

Akkor vagy igazán sikeres, ha vannak pillanatok, amikor örülsz annak, akit a tükörben látsz. Az erre utaló statisztikák nélkül is sejthető, hogy az emberek nagy többsége nem elégedett a saját megjelenésével. Nálunk csajoknál különösképpen kiugróak ezek a számok. Mi még kevésbé tudjuk elfogadni az adottságainkat, mint férfi társaink.

Egy angol kutatócsoport 45 ezer nőt kérdezett meg, akiknek több, mint 60 %-a válaszolta azt, hogy teljesen utálja a kinézetét. A megkérdezettek 35 %-a pedig úgy nyilatkozott, hogy elfogadja saját magát, míg mindössze 4 % mondta azt, hogy elégedett azzal, amit a tükörben lát.

Ideális esetben minden percben örülnöd kellene annak, aki vagy. Ha ez nincs is így, de gyakrabban vagy elégedett, mint az életed korábbi szakaszában,  akkor szintén jó úton haladsz a sikeresség felé. 

Ne panaszkodj!

A sikeres emberek nem szoktak panaszkodni, mert tudják, hogy nincs rá okuk. Sajnos megtörténhet, hogy súlyos veszteséget élsz meg, vagy nehéz helyzetbe kerülsz, de az esetek legnagyobb részében  csak a mindennapi apró problémákból adódó stressz éri az embereket, akik már emiatt is hajlamosak panaszkodni.

Sikeresnek számítasz akkor, ha a panaszok helyett hálát tudsz adni mindenért, amit kaptál és eddigi életedben elértél. Hálásnak kell lenned a saját sikereid miatt és ugyanennyire fontos, hogy képes legyél őszintén osztozni mások örömében is. Minél boldogabban ünnepled mások sikerét, annál több pozitív energiát adsz a sajátodnak. Igazán sikeres ember pedig akkor vagy, ha tiszta szívből örülsz mások eredményeinek. Továbbá akkor is sikeres vagy, ha vannak szenvedélyeid. Ha folyamatosan hajtod magad, de közben élvezed is azt, amivel az idődet töltöd. Tudod, hogy mi az amiben jó vagy, amihez tehetséged van. Tudod, hogy mely képességeidet, hogyan hasznosíthatod és élsz is a kínálkozó lehetőségekkel. Állandóan célokat tűzöl ki, kihívások elé állítod magad, és nem görcsölsz azon naphosszat, hogy mit gondolnak mások. Tudod, hogy azok a mércék, amelyek alapján a többség megítéli az embereket, gyakran nem reálisak.

Ne az eseményeket akard megváltoztatni

A sikeres emberek elfogadják, hogy  vannak dolgok, amelyeken tudnak változtatni, ha tesznek értük, de vannak olyanok is, amelyeket nem befolyásolhatnak. Az igazán sikeresek nem csak elfogadják ezt, de azt is tudják, hogy az események helyett sokszor elég a szemléletüket megváltoztatni. Ha pozitív szemszögből figyeled a negatív eseményeket, akkor egy idő után képessé válsz arra, hogy elengedd a bosszúságaidat, és a napjaidat a pozitív élmények és tapasztalatok határozzák meg.

A siker legteljesebb definíciója az, ha boldog vagy.

Nem számít, mekkora összeg van a bankszámládon, milyen házban élsz, hány nyaralásra tudsz elmenni egy évben. Ha boldog vagy, akkor sikeres vagy az életedben.

Ha nem ismertél magadra az összes felsorolt szempont kapcsán, akkor se ijedj meg. A fent leírtak közül nem kell mindnek igaznak lennie rád ahhoz, hogy a sikeres emberek közé tartozz. Elég, ha akad 1-2 olyan pont, amelyben magadra ismertél.

letra

Az élet olyan, mint egy létra.

Nem az számít, hogy milyen gyorsan és milyen magasra mászol másokhoz képest. Csak az számít, hány fokot tettél meg életed során és közben hogyan érezted magad, milyen élményeket szereztél.

 

 

Változtatni akarsz?  Kattints ide!

Biztos anyagi hátteret, nyugodt és boldog életet kívánok!

Papszt_Kriszta Papszt Kriszta
pénzügyi  és vállalkozásfejlesztési tanácsadó, coach, jó(l)lét mentor
+36 30 737 5074
kapcsolat@papsztkriszta.com

 

Ne maradj le az önfejlesztő tippekről, iratkozz fel hírlevelemre!

Név*
Email*