Ha a nagy magyar átlaghoz tartozol, akkor a mosógéped minimum 8 éves. Itt az alkalom, hogy állami támogatással lecseréld egy új, korszerű, energiatakarékos darabra.

Július elsején indul az Otthon Melege Programhoz kapcsolódóan a mosógépcsere pályázat. Az 500 millió forinttal támogatott program keretében legfeljebb 45 ezer forint vissza nem térítendő támogatást kaphatsz régi mosógéped energiatakarékos új készülékre történő cseréjéhez.

Hogyan pályázhatsz?

Pályázni 2015. július 1-je és 2015. szeptember 30-a között, illetve a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehet.  A pályázatot kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatod be. Ehhez a kormányzati portálon ügyfélkapus regisztrációval kell rendelkezned. Ha nincs, itt regisztráld magad!

A pályázati útmutatót itt találod.

mosogep-palyazatKizárólag a pályázati portálon megjelenő „MGCS mosógép katalógusban” szereplő termékre nyújtható állami támogatás.

A pályázatok benyújtásának időpontja:

  • Nyugat-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron,Vas, Zala) – 2015.07.01.
  • Dél-Dunántúl (Baranya, Somogy, Tolna) – 2015.07.06.
  • Közép-Magyarország (Pest, Budapest főváros)2015.07.07.
  • Észak-Alföld (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok,Szabolcs-Szatmár-Bereg –2015.07.08.
  • Dél-Alföld (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád) – 2015.07.13.
  • Észak-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén,Heves, Nógrád) – 2015.07.14.
  • Közép-Dunántúl (Komárom-Esztergom,Fejér, Veszprém) – 2015.07.15.

 A pályázathoz szükséges dokumentumok:

  • a lakcímkártyád két oldalának másolata,
  • személyi igazolványod másolata,
  • adóigazolványod másolata,
  • amennyiben nem a saját ügyfélkapudon keresztül nyújtod be a pályázatot, akkor kell a pályázati útmutató mellékletét képező meghatalmazás.

A befogadott pályázatokról a hiánytalan benyújtástól számított 120 napon belül hoz döntést a miniszter.

 

Mekkora összegű a támogatás?

A támogatással olyan elől- vagy felültöltős mosógépet szerezhetsz be, amellyel minimum 10 %-os energia, vagy évi 20 kilogramm szén-dioxid megtakarítást lehet elérni. A megtakarítási adatokat a pályázati portál automatikusan számítja ki.

A támogatás mértéke a készülék árának 50 %a, de maximum 25, 40, vagy 45 ezer forint, a mosógép energiaosztályától függően.

Hasznos volt a cikk? Nyomj egy lájkot, oszd meg!

Ha megtakarítási, pénzügyi kérdésekben keresel segítséget, jelentkezz pénzügyi tanácsadásra. Garantáltan nem kell semmilyen terméket megvenned, értékesítés, közvetítés nincs. A szolgáltatásról számlát kapsz.

Biztos anyagi hátteret, nyugodt életet kívánok Neked!

Papszt_Kriszta Papszt Kriszta
az anyagi biztonságra vágyók pénzügyi tanácsadója
+36 30 737 5074
kapcsolat@papsztkriszta.com