Egy vidéki újság újságírója tette fel a kérdést: mit ajánl azoknak a fiataloknak, akik most kerültek a munkaerőpiacra, hogyan lehetnek már a kezdetekben tudatosak, hogyan induljanak, milyen buktatókra kell odafigyelniük, hogy osszák be az első fizetésüket? Ez egy nagyon fontos, sokakat érintő téma, és általában ugyanazokat a hibákat követjük el generációról generációra. Ebben a cikkben olvashatod a tanácsaimat.
A zsebpénztől a kezdő munkavállalóként kapott első fizetésig
Gyerekkorban, az iskolás években minden önmagunk felfedezéséről és a szórakozásról szól. Ebben az időszakban lehetőségeinknek csak a zsebpénzünk, vagy a diákmunkából származó bevételünk szabhat határt. Sokan szembesülnek az anyagi szűkösséggel: át kell gondolni, hogy mire költünk, mert a keretünkbe nem fér bele minden. Ebben az időszakban alakulnak ki azok az önjutalmazó berögződések, amiket később meg szeretnénk élni. Már tudatában vagyunk a világnak, vannak elképzeléseink, de a lehetőségeink korlátozottak. Ilyenkor gyakran hangik el az az alábbi mondat: “majd ha lesz munkám, akkor megveszem ezt…”. Minél tovább húzódnak az iskolás évek anélkül, hogy kilépnénk a felnőtt világba, annál erősebb lesz ez a fajta önjutalmazó reflex, aminek a kielégítése akár évekig is elhúzódhat!
Nem csoda, hogy az első fizetés egyből elfogy
Az első fizetés megérkezése a világ egyik legfantasztikusabb pillanata, a világ legjobb érzése. Az az a pillanat, amikor elmondhatjuk, hogy megdolgoztunk a pénzünkért. Mindegy, mekkora összeg kerül a folyószámla, bár általában ez az összeg sokkal több, mint amennyiből “gazdálkodtunk” diákéveink alatt. „Gyakorlatilag bármit megvehetek.”- gondolja sok kezdő munkavállaló fiatal. Általános pénzügyi lépés ilyenkor: anyagi túlkapásokba kezd. Nem ritka, hogy az első fizetés pár nap alatt elköltődik “magától”. Az addig havonta 10-20 ezer forintból élő fiatal felnőtt elmegy és az első fizetéséből megveszi többtízezer forintért a régóta vágyott márkás pólót, királyrákot, T-bone steaket…. Mert most megteheti!
Költségek is vannak, s jönnek a kötelezettségvállalások
Egy kedves ismerősöm, amikor elkezdett dolgozni, kiszámolta, hogy a mennyi idő múlva tudja megvenni az első Xmilliós ingatlanját: X milliós ingatlan/ Y Ft-os havi fizetés = Z hónap. Azt gondolta, hogy havi szinten megmarad szinte az egész fizetése. Természetesen az elején nem marad meg, mivel elszórjuk, s kezdünk kötelezettségeket vállalni. Egy fiatal felnőttnek izgalmas aláírni az első telefonelőfizetését és megkapni az első névre szóló sárga csekket, amely az elején még büszkeséggel tölti el, majd ahogyan egyre több ilyen elköteleződést vállal be, egyre terhesebbé válik.
Tartsd be a 20%-os szabályt!
A magyarországi pénzügyi kultúra nagyon alacson színten van. A fiatalok úgy kezdik a “felnőtt” életet, hogy nem tanulják meg a pénzkezelést, nincsenek pénzügyi ismeretekeik (kivéve azokat, akiknek a családjában a pénz nem tabu, s van zsebpénz, amely nem csak szórakozásra van…) A fenti ábrát használd térképként, segítségével navigáld a pénzügyeidet. Az jól látszik, hogy pályakezdőként többet költhetsz szórakozásra. Ennek oka a cikk elején kifejtett önjutalmazás. Majd idővel változik a fontossági sorrend, s nem a következő Balaton Sound, Sziget…. élvez prioritást, hanem egy saját kocsi, lakás, családot alapítás…A céljaid változnak.
Pályakezdőként teljesen felesleges hosszútávú célokkal foglalkozni. Előbb pénzügyi értelemben is éld ki magad és fokozatosan szoktasd magad a hosszútávú elköteleződésre. Ugyanakkor az első perctől kezdve érdemes félretenned a fizetésed legalább 10, de inkább 20%-át a biztonsági tartalékba, azaz kezdj el felépíteni egy anyagi bázist, ami biztonságot és stabilitás nyújt számodra!Többet teszel magadért, mint a magyar felnőtt lakosság több, mint fele?Tudtad, hogy a magyar felnőtt lakosság több, mint fele semennyi tartalékkal nem rendelkezik? Ne állj közéjük! Ha Te keresel 120 000 forintot és minden hónapban 12 000 forintot teszel félre biztonsági tartaléknak, akkor egy év múlva több, mint 1 havi fizetésednél nagyobb biztonsági tartalékod lesz már.Te melyiket választod?
- 5-10 évig keményen és fegyelmezetten dolgozol, karriert és vagyont építesz racionális mértékű szórakozás mellett, aztán 30-40 évig gondtalanul élsz
vagy
- 3-5-… évnyi “mindent bele, belefér” életstílust választod és a 30-40-60 évnyi kilátástalan küzdelmet?
Keresel 200ezer forintot és úgy költekezel, mint aki 1 milliót forintot keres minden hónapban, s majd hónapokig úgy élsz, hogy egy tábla csokit, egy üveg sört sem engedhetsz meg magadnak. Ha 200 000 forintot keresel, akkor mindig úgy költs mintha 160 – 180 000 forintot keresnél. Tegyél félre!
Már nem vagy pályakezdő, s gondod van a pénzbeosztással vagy épp egy nagyobb pénzügyi döntés előtt állsz?