A NAV nyomtatványkitöltő programjának használata javasolt, mert több dolgot kiszámít helyetted és figyelmeztet egyes hibákra is. Ha papíron, kézzel töltöd ki a bevallást, ügyelj arra, hogy minden lapon szerepeljen a neved, adóazonosító jeled és ha van, az adószámod. A munkáltatótól, kifizetőtől kapott 16M30-as igazolás segít eligazodni a bevallás kitöltésekor.

[social_warfare]

A NAV nem fektet túl nagy hangsúlyt a 2016. évi személyi jövedelemadó-bevallás papír alapon történő benyújtásának lehetőségére. Pedig ez szabályos még akkor is, ha ügyfélkapus belépéssel rendelkezel.

Nagyon sokan vannak az országban, akik rendelkeznek ugyan ügyfélkapuval – mert egy családtag vagy ismerős létrehozta, – de nem használják azt, mert számukra csak problémát okoz. Nagyon megnehezíti az életünket az adóhatóság nyomtatványkitöltő programjainak örökös módosítása, és az aktuális Java program letöltése egyenesen katasztrofális esemény, mert:

  • kizárólag csak angolul érhető el, (ezt akkor sem értjük, ha lefordítjuk magyarra!)
  • egyes számítógépes operációs rendszerekben nem működik a Java,
  • tehát szoftveres külső szakembert kell igénybe venni, ami legalább 30.000 forint kiadást jelent.

SZJA-bevallás kitöltési útmutató

Az ügyfélkaput és más rendszereket (pl.: nyomtatványletöltés) nagyon sokan nem használják. Ennek okai: az internetes ügyintézéssel kapcsolatos félelmek, az ismerethiány, a bonyolultság, a számítógép hiánya, az életkor, a romló látás, a hatalmas méretű NAV anyagok miatt. (Ezt egy olvasói levélből idéztem.)

A legnagyobb problémát az szja-bevallás 300 oldalas kitöltési útmutatójának számítógépen történő olvasása jelenti. Mindig azt mondja az adóhatóság, hogy nem kell az egészet elolvasni, csak azt a részt, ami ránk vonatkozik. Ez nagyon jól hangzik, de honnan tudjad Te –  egy nem az adózással foglalkozó ember-, hogy mely részek vonatkoznak rád? Papíron viszont lapozgathatod, aláhúzhatod, szövegkiemelőzheted az érintett részeket, és így már konkrétabban tudsz kérdezni is.

Ha papíron kéred az ügyfélszolgálaton az útmutatót, nem akarnak adni, mondván, csak korlátozott számban áll rendelkezésükre. Elhiszem, hogy drága az előállítása, de az adózó állampolgárokat kellene előtérbe helyezni, és nem az elektronikus ügyintézésben reménykedni! Még azt is el tudom képzelni, hogy egy 100-200 forintot el lehetne érte kérni. Az interneten 300 oldal olvashatatlan és értelmezhetetlen.

Az ügyfélszolgálatos ügyintézők zöme ebben az időszakban ideges, türelmetlen és korántsem kedves.

Az ügyintézők felfogása szerint hülyeségeket tudnak ám kérdezni az adózó állampolgárok és azt is lassan, nehezen kifejezve magunkat.

Bevallás tervezet vs. bevallás

Mindannyian tudjuk, hogy a határidők lejárta miatt ma már csak úgy értesülhetsz azokról az adataidnak összesítéséről, melyeket a foglalkoztatód jelentett a NAV-nak, ha bemész az adóhivatal ügyfélszolgálatára és kéred, hogy nyomtassák ki neked (bevallási tervezet). Ha rendelkezel ügyfélkapuval,  mielőbb készítsd el papíron a 16SZJA nyomtatványon a 2016. évi jövedelemadó bevallásodat, és add postára ajánlottan tértivevénnyel az adóhatóság részére. (Enélkül május 22-én a bevallási tervezetet fogják érvényes bevallásnak tekinteni, és ezt csak önellenőrzéssel módosíthatod.)

A 300 oldalas kitöltési útmutatóban nem találod a területi adóhatóságok címeit? A megyei NAV Igazgatóságok címeit sem könnyű megtalálni a NAV oldalán.Ezek listája ezen az oldalon, a fejlécben az Igazgatóságok feliratra kattintva találod meg a legördülő menüben.

Ne felejtsd el a bevallást aláírni, mielőtt borítékba teszed! Legyen egy másolatod is róla! Közben döntened kell az 1+1%-os adófelajánlásokról is!

Adó visszaigénylés esetén, a jelöléseket és a bankszámlaszámot se felejtsd el tölteni.

A teljes éves elszámolás alapján kimutatott 1.000 forintnál kisebb összegű személyi jövedelemadót, egészségügyi hozzájárulást, járulékot, különadót, egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást (ekho), valamint ekho különadót nem kell megfizetned, és ezek visszaigénylése sem lehetséges.

Amennyiben az adó visszatérítés módjaként a postai kézbesítést választod, akkor írd be az erre szolgáló helyre azt a címet, amelyre az utalást kéred. Postai címre kért utalásnál nem jelölhető meg külföldi cím.

 

SZJA-bevallás készítése az ÁNYK keretprogrammal

Egy másik lehetőség az üres 16SZJA nyomtatvány kitöltésére, hogy valakit megkérsz, töltse le neked az ÁNYK keretprogrammal és vagy saját magad elkészíted a program segítségével, vagy valakit megkérsz a bevallásod kitöltésére (a számok beírására) a nálad lévő bizonylatok alapján. Ezután ki kell nyomtatni, aláírni, dátumot ráírni és ugyanúgy postára adni. Ez abból a szempontból előnyös megoldás, hogy a kitöltő program néhány dolgot kiszámít helyetted, és a kitöltés egyes hibáira figyelmeztet.
Ha papíron, kézzel töltöd ki a bevallást, ügyelj arra, hogy minden lapon szerepeljen a neved, adóazonosító jeled és ha van, az adószámod.

A munkáltatótól, kifizetőtől kapott 16M30-as igazolás segít eligazodni a bevallás kitöltésekor.

Ha a munkaviszonyod 2016-ban megszűnt és nem létesítettél új munkaviszonyt a tavalyi évben, akkor a kilépéskor kapott, Adatlap 2016 jelű igazolás alapján tudod kitölteni a bevallást. A társadalombiztosítási szerv az általa kifizetett adóköteles társadalombiztosítási ellátás (például táppénz) teljes összegéről, a kifizetett összegről és a levont adóelőlegről a magánszemély részére, naptári éven belül az ellátási időszak végén (az utolsó kifizetéskor), a teljes naptári évet lefedő ellátási időszak esetén pedig a naptári évet követő január hónap 31. napjáig igazolást ad.

Az olyan igazolást, amelynek alapján a bevételedet, adóalapodat vagy adódat csökkentheted, a kedvezményre való jogosultság keletkezésének időpontjában, de legkésőbb 2017. február 15-ig kellett megkapnod.

Beadhatsz papíralapú szja-bevallást akkor is, ha rendelkezel ügyfélkapus regisztrációval.

Külföldi jövedelem bevallása

Amennyiben a külföldi munkából (ott kötött munkaviszonyra irányuló szerződésből) származó jövedelmed a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény alapján (ha van ilyen egyezmény a két ország között!) külföldön adóköteles, akkor ezt nem kell bevallanod, ha egyéb itthon adóköteles jövedelmed nem keletkezett a 2016-os adóévben.

Biztos anyagi hátteret, nyugodt és boldog életet kívánok!

Papszt_Kriszta Papszt Kriszta
pénzügyi  és vállalkozásfejlesztési tanácsadó,coach, jó(l)lét mentor
+36 30 737 5074
kapcsolat@papsztkriszta.com

Hasznosnak találtad ezt a cikket? Lájkold, oszd meg, kövess a Facebookon, és látogass vissza máskor is, vagy…

Ne maradj le a pénzügyi tippekről, iratkozz fel hírlevelemre!

Név*
Email*
Elfogadom az Adatkezelési nyilatkozatot*