Hogyan csökkenthetjük gyermekünk karácsonyi ajándék-elvárásait?

Hogyan csökkenthetjük gyermekünk karácsonyi ajándék-elvárásait?

Ebben a hónapban két családi költségvetés tervezésnél is az ünnepi ajándékvásárlásról beszéltünk. Mindkét ügyfélnél ugyanaz a kérdés merült fel. Egy olyan kérdés, ami őszintén meglepett. Nem arról volt szó, hogyan kell ragaszkodni az ünnepi bevásárlólistához; a kérdés a gyerekekkel és azok karácsonyi ajándékokkal kapcsolatos elvárásaikra vonatkozott.

Lelkiismeret-furdalás helyett ajándék halmozás

A fiam már 28 éves, de amikor kicsi volt kevésbé törődhetett azzal, amit kapott. Valójában egy kartondobozt is adhattam volna neki , annak is örült volna. Az elmúlt évek során, ahogy “öregedett”, a karácsonnyal és azzal kapcsolatos elvárásai kissé megváltoztak.

Jó néhány éve olyasmit csinálok, amelyet azelőtt még soha nem tettem meg – korlátot szabtam annak, hogy mennyi ajándékot adunk neki. Nem csak egy összeget szabtam meg arra, hogy mennyit vagyok hajlandó elkölteni, hanem arról is beszéltünk, hogy hány ajándékot vásárolhatunk neki. Rájöttem, hogy ha továbbhaladunk azon az úton, hogy megszerezünk neki mindent, amit csak akar, a következő évben még látványosabbra vágyik, és azt várja tőlünk, hogy megvegyük neki.

Meghan Leahy szülői coach elmagyaráz valamit, ami szerintem releváns ide. Azt mondja: „A probléma az, hogy a szülők gyakran bűnösnek érzik magukat azért, mert nem felelnek meg az elvárásoknak, ezért túlzásokba esnek – és elszalasztanak egy lehetőséget, hogy megtanítsák gyermekeiknek, hogyan kell kezelni a csalódást, egy olyan készséget, amelyre idősebb korukban szükségük lesz.”

Úgy gondolom, hogy ez a logika alkalmazható a családra és a barátokra az ünnepi időszakban is. Hányszor vásároltam drága ajándékot bűntudatból? Többször, mint amennyit saccolok. Különösen a fiammal szerettem volna megértetni a való világ működését, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy csalódást okozok neki.

Ha gyermekednek igényes karácsonyi listája van, ne érezd úgy, hogy mindent meg kell vásárolnod neki. Rendben van nemet mondani és korán elindítani őt a hála útjára.

19 karácsonyi spórolás- és ajándék-tipp

Légy őszinte, és kezdj korán  beszélgetni a gyerekeddel

Annak ellenére, hogy a fiam kicsi volt, mindig beszéltem vele a pénz határairól. Kis korától tudja, hogy a pénzt nem a fákról szedjük, és nem hull a levegőből. A karácsonyi ajándékok egyszerűsítése érdekében nyílt, őszinte beszélgetést kell folytatnod gyermekeddel. Javaslom, ezt úgy tedd, hal mindenki jelen van. Szánj rá időt arra, hogy elmagyarázod a gyermekednek, miért szűkíted le az ajándékozást.

A reális elvárások meghatározni sokkal könnyebb, amikor gyermeked fiatalabb,  mint később megváltoztatni a “bevett szokásokat”. Így  korán megtanulja, mire lehet számítani karácsonykor. Ne felejtsd el elmondani neki a pénzügyi céljaidat, és azt, hogy miért lesz kevesebb ajándék karácsonykor.

Amikor megkérdeztem a fiamat egyszer, mit szeretne karácsonyra, azt válaszolta: “Idén karácsonyra szeretnék egy nagy hógépet, akkorát, mint apa.” Az első gondolatom az volt: „Rendben, Kicsim, de ez nem lehetséges.”

A fiamnak, mint általában a kisgyerekeknek, elég nagy a fantáziája. Egyik évben hagytam, hogy bármit felvegyen a karácsonyi listájára, de ahelyett, hogy izgattam volna magam, vagy megpróbáltam volna mindent megvenni, csak két dolgot vettem neki, amelyek a költségvetésemen belül voltak.

Amikor leültettem, hogy elmondjam neki a tervet karácsonyra, őszintén akartam megmutatni a helyzetet: próbálom törleszteni az adósságot (a jelzáloghitelt), és pontosan ezt mondtam neki. Először sírt, és azt mondta, hogy „már nem szeretsz engem”, majd egy tizenöt perces sírás következett. Vannak olyan szülők, akik azt mondanák: „Na és? Ez van. Túl lesz rajta.” Számomra ezt sokkal könnyebb volt mondani, mint megtenni.

Egyik szülő sem akarja hallani gyermekét sírni vagy a csalódással teli arcát látni az év legboldogabb időszakában, de hagyjuk, hogy ez megtörténjen. És tudod mit? Túljutnak rajta! Miután abba hagyta a sírást, kérdéseket kezdett feltenni nekem. Ez pedig alkalmat adott arra, hogy elmagyarázzam a helyzetünket, és az a vicces, hogy jól volt vele. Lehetőséget adott arra, hogy elmagyarázzam a karácsony valódi jelentését, és ez azt jelenti számunkra, hogy szeretett emberekkel töltünk időt és hálásak vagyunk azért, amink van.

4 költségvetési kérdés a stresszmentes karácsonyért

A minimalizmus gyakorlása év közben

A minimalizmus bizonyos szintjének gyakorlása az ünnepek nélküli időszakban nagyban hozzájárul a gyermek karácsonyi várakozásainak csökkentéséhez. Teljesen őszinte vagyok, és beismerem, hogy nem mindig voltam a legjobb, nem tartottam be ezt a tanácsot. Minden alkalommal vettem a fiamnak valami kis játékot, amikor a vásárolni mentem. Akkor azt gondoltam magamban: „Nos, ez csak kis összeg, akkor mi a baj?” Élete első két évében ezt tettem. Szerettem látni az izgalmat az arcán, amikor hazamentem az élelmiszerboltból, és néztem, ahogy boldogan ugrál fel és le.

Amikor a fiam hároméves lett, először voltam szemtanúja tettem következményeinek. Játék nélkül tértem haza, és elszabadult a pokol. Sírni kezdett, és megkérdezte: „Anya, hol van a játékom?” Honnan tudhattam volna, hogy ez megtörténik? Vak voltam. Megengedtem a fiamnak, hogy elvárja, hogy játékot kapjon minden alkalommal, amikor hazaérek a vásárlásból?

Az az igazság, hogy ha mindent megvásárolsz a gyermekednek egész évben, akkor csak olyan helyzetet teremtesz, amikor minden alkalommal valami nagyobbra és jobbra számítanak. Tehát az elmúlt években gyakoroltam valamilyen szintű minimalizmust. Mindent megtettem, hogy kielégítsem fiam igényeit, és vannak esetek, amikor még mindig vásárolok neki szórakoztató dolgokat, de azzal mindannyian jól járunk, ha megismertetjük gyerekünkkel, milyen érzés, ha nem kap meg azonnal mindent, amit akar.

 

Kezdj visszafogott ajándékkal

Ha korán kezded, akkor a legjobb lehetőség arra, hogy az ünnepi kiadások összegét ott húrd meg, ahol szeretnéd. Sokkal könnyebb korán megalapozni a visszafogott ajándékozás hagyományát, mint később megpróbálni megváltoztatni az elvárásokat. A családom jövedelme anno nem tette lehetővé, hogy túl őrültek legyünk karácsonykor, és ez nem tette lehetővé azt, hogy mindent megvegyek a fiamnak, amit csak akart.

Ennek köszönhetően a fiam mindig elégedett volt a kapott ajándékok számával, és mindg elégedett volt a viszonylag egyszerű ajándékokkal.

Egyszer azonban karácsonykor, amikor befejezte az ajándékok bontását, megkérdezte. – Anyu, ez az? Hol van a többi ajándékom? Ez alkalmat adott arra, hogy elmagyarázzam, hogy nincs több ajándék. Eleinte zavart volt, de megtanulta értékelni a kapott dolgokat.

Néha úgy éreztem magam, mint, aki karácsonykor teljesen megfosztja a fiát az örömtől, mivel nem teljesíti a sok kívánságát. De eladósodni, vagy kiadási őrületbe kerülni, azért, hogy megszerezzek neki mindent, amit csak akar, nem vezetett volna jóra. Az életben nem kapunk meg mindent, amit akarunk. Nem mindig érjük el azt, amit más igen. Fontos, hogy ezt a gyerek is tudja.

Tudom, hogy van más módszer is a gyermekek elvárásainak csökkentésére. Ha van hasznos tipped arra, hogy mit kell tenni vagy mit NEM kell, akkor osszd kommentben.

A távolság nem akadály!

Online Pénzügyi tanácsadás