Mik azok a hibák, amiket sokan elkövetnek a pénzügyeikben és hogyan lehet orvosolni őket! Te mennyire vagy tudatos a pénzügyeidben? Követsz el pénzügyi hibákat? Segítek, hogy felismerd őket, s képes legyél tenni ellenük!

 

Nem vezetsz a háztartási naplót?

A rendszeresség az élet minden területén nagyon fontos, s kiemelt jelentősége van a pénzügyekben is.Rendszeresen nyomon kell követni a kiadásokat, költéseket. Erre való a háztartási napló, s minden költségvetés-készítő program, applikáció. Ha eddig nem vezetted semmilyen felületen, semmilyen formában a kiadásaidat, akkor épp itt az ideje. Ez az elején nagy kitartást, odafigyelést, önfegyelmet és következetességet igényel, de idővel ez is szokásoddá válik, mint pl. a reggeli fogmosás. A kiadások rendszeres nyomon követésének azért van jelentősége, mert ha rendszeresen és folyamatosan frissített költségvetéssel rendelkezel, pontosan látni fogod a költéseidet és bevételeidet, így pedig tudni fogod, mit lehet növelni és mit kell csökkenteni. Át fogod látni egész pénzügyi helyzetedet, ami a tudatosság első lépcsőfoka.

A kis összegekkel nem foglalkozol?

Az első ponthoz szorosan kapcsolódik ez a pénzügyi hiba. Te is elfelejtkezel arról, vagy netán tudatosan kihagyod a költések felírásakor az apróbb dolgokat: munkahelyi kávé, kis nasi, a mozi vagy színház és egyéb szórakoztató tevékenységek… Ne felejtsd el: sok kicsi sokra megy. A hónap végére ezekből akár több ezer forintos tétel is összejön. Semmit se hagyj ki, ne csapd be magad!

 

Neked meg van már?

sokkicsi3d

Szerezd be most! Kattints a képre!

Nagyobb pénzösszeg parkol a bankszámládon?

Előfordul, hogy lustaságból, vagy kényelemből, vagy esetleg időhiány miatt naprakészen nem követed nyomon a költéseidet, így sosem tudod igazán, hogy a bankszámládon mennyi pénz van, mennyiből gazdálkodhatsz. Ennek köszönhetően hónapról hónapra egyre nagyobb összeg parkol a bankszámládon. Pedig, ha ezt a pénzt befektetnéd, akár jelentős hozamra is szert tehetnél, amiről a bankszámládon veszteglő pénzed esetében biztosan lemondhatsz. Nézz szét a piacon, és fektesd be a bankszámládon feleslegesen várakozó a pénzedet!

Halogatod a számláid kifizetését?

Ez nagyon gyakori hiba, sokan úgy vannak vele, hogy ráérnek arra még. Természetesen azután el is felejtik gyorsan, majd mikor már lejárt a számla, akkor jön a felismerés, hogy elfelejtették és rohannak befizetni, s fizetik a késedelmi kamatokat… Ismerős? Pedig nem is kell kimozdulnod ahhoz, hogy rendezd a számláidat. Kényelmesen, akár otthonról is befizetheted, átutalhatod a közüzemi díjaidat, egyéb fizetnivalóidat. Jó, ha odafigyelsz ezekre! Tudod, hogy a hitelintézetek bizonyos hitelek folyósítása előtt azt is ellenőrzik, hogy milyen gyakran esel számláiddal fizetési késedelembe? Ettől is függ, hogy hitelhez juthatsz-e.

Sokat akar a szarka…

Biztosan Te is voltál már úgy, hogy nagy buzgalommal fogtál bele valamilyen szokásátalakításba. Ezt a kezdeti buzgóságot aztán gyakran követi a kudarc. Főleg ha több dolgon, szokásodon akarsz egyszerre változtatni. Vannak olyan esetek, amikor fizikai gátja van a változtatás sikerének. A pénzügyedben tervezett változtatásnál különösen fontos, hogy lépésről lépésre haladj, jól megtervezett útvonalon haladj a pénzügyi tudatosság felé. Például ha elhatároztad, hogy félreteszed a havi bevételed 10 százalékát hosszú távú célokra, nyugdíjcélra, és csökkentesz az étkezési költségeiden, és rendszeresen vezeted a kiadásaidat-bevételeid nyilvántartását, akkor mindezeket ne egyszerre kezd el.

A családban tabu téma a pénz?

Tapasztalatom szerint még nagyon kevés család van, ahol a pénzügyek átbeszélése folyamatos, illetve a család rendelkezik egy pénzügyi tervvel. Ha ezt az ideális állapotot el szeretnétek érni, akkor mindenek előtt az az első számú feladat, hogy a beszéljetek a pénzügyeitekről, és legalább havonta nézzétek át együtt a költéseiket. Jó, ha egyikőtök felvállalja a ’pénzügyi biztos’ szerepét és elvégzi a költések nyomon követését. Dönthettek a közös számla mellett is, ami jelentősen megkönnyítheti a költések és bevételek nyomon követését.

Nincs aranytartalék?

Bármikor előfordulhat, hogy olyan helyzetbe kerülsz, amiből hirtelen nem látod a kiutat. Ezek a helyzetek sokszor a pénzügyeidre is rányomatják negatív hatásukat, ezért rendkívül fontos, hogy mielőtt bármi történne, megpróbálj meg felkészülni a váratlan vészhelyzetre. Váratlan helyzet lehet egy több hónapig elhúzódó betegség, egy baleset, vagy egy hirtelen munkaviszony-megszűnés. Ezekben a helyzetekben jelentős jövedelem kieséssel kell számolnod, aminek következtében a megszokott életszínvonalad fenntartása nehézkessé vagy lehetetlenné válik. Készülj fel élet-, illetve jövedelembiztosítással az ilyen kellemetlen helyzetekre! Halmozz fel vésztartalékot olyan megtakarításokban, amikhez könnyedén hozzáférhetsz. Ökölszabály: minimum 3-6 havi megélhetéshez elegendő megtakarítással rendelkezz a váratlan helyzetekre.

“Kell egy kis áramszünet….”

Érezted már az életedet egy folyamatosan pörgő mókuskeréknek a monoton mindennapok miatt? Ilyenkor szükség van egy kis szórakozásra, kikapcsolódásra. Ezeket a költéseket is tervezd a havi költési keretedbe, mert ezek a programok adnak erőt és lendületet a továbbhaladáshoz. Ha mindent megvonsz magadtól az hosszútávon inkább káros, mint hasznos, s az egészségedet is veszélyezteted. Előfordulhat az is, hogy egy-egy szigorú elhatározás után túlköltekezel, mivel az előző időszakban mindent megvontál magadtól.

Nem tudsz különbséget tenni a szükségleteid és az igényeid között.

Előfordul az is, hogy azt hiszed szükséged van valamire, pedig igazából csak igényed lenne rá. A kettő nem ugyanaz! Vannak olyan dolgok, amikre muszáj költeni, pl.:

  • a számlák befizetésére,
  • a mindennapi élelmiszerek, tisztítószerek és
  • az utazási költségek finanszírozására.

Természetesen ezek bővülhetnek, hiszen egyénenként változó, kinek mi számít kötelező költségnek egy hónapban. Kötelező kiadás lehet például a törlesztőrészlet, a gyerek(ek) ruháztatása, taníttatása stb. De vannak olyan szituációk, amikor megpróbálod becsapni magadat és az igények “borítékból” átteszel valamit a szükségletek “borítékba”. Pl.: vennél magadnak egy új órát. Ha van már két jó, működőképes, elegáns órád és azzal nyugtatod magad, hogy most akciósan tudsz vásárolni egy újat, és szükséged van rá, akkor valószínűleg inkább csak igényed van rá, de nem szükséglet azt az órát megvásárolni. Ha viszont nincs olyan elegáns órád, amiben megjelenhetnél egy-egy tárgyaláson, ami része az elegáns és kifogástalan üzleti megjelenésnek, akkor szükségletről beszélünk. Fontos, hogy tudj különbséget tenni a két fogalmat illetően és mindig mérlegelj, hogy a megvásárolni kívánt árura valóban szükséged van-e.

Azt gondolod, a kiadásaidon nem lehet csökkenteni?

Sokan vannak, akik azt gondolják, hogy a havi kiadásaik olyan fix dolgok, amelyeken nem lehet változtatni. Ha Te is ezt gondolod, akkor ezután időről időre vizsgáld felül a havi költségvetésed és válogasd ki azokat a tételeket, amiken akár faragni is lehetne. Ilyenek :

  • a banki költségek,
  • a telefon-előfizetési díjak,
  • vagy a biztosítási díjak….

Ha ezeket bizonyos időnként, rendszeresen átnézed és összehasonlítod más csomagok, vagy más szolgáltatók díjaival, akkor akár több ezer forintot is megspórolhatsz egy hónapban, ami éves szinten már több 10 ezer forint is jelenthet. Az így megtakarított összeget pedig akár hosszú távú céljaidra fordíthatod.

 

Ha valódi, objektív pénzügyi tanácsra, segítségre van szükséged, kattints ide!>>

Biztos anyagi hátteret, nyugodt és boldog életet kívánok!

Papszt_Kriszta Papszt Kriszta
az anyagi biztonságra vágyók pénzügyi tanácsadója, jó(l)lét mentora
+36 30 737 5074
kapcsolat@papsztkriszta.com

 

Ne maradj le a pénzügyi tippekről, iratkozz fel hírlevelemre!

Név*
Email*
Elfogadom az Adatkezelési nyilatkozatot*


Papszt Kriszta
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információk a böngészőjében, és olyan funkciókat látnak el, mint az, hogy felismerik, amikor Ön visszatér a weboldalunkra, és segíti a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak Önnek.