Egyre többen vannak Magyarországon is, akik úgy döntöttek, kiszállnak a mókuskerékből és a harmincas éveikben “nyugdíjba” vonultak. Ez még sokak számára szinte elképzelhetetlen, de ha néhány dologra odafigyelsz, és nagyon tudatosan kezeled a pénzügyeidet, van rá esély, hogy a nyugdíjkorhatár elérésénél jóval korábban felhagyhass a munkával.

Hogyan lehet harminc-negyven évesen felhagyni a mindennapos munkával?

Nehezen. Egyelőre nincsenek sokan Magyarországon, akik megtehették, hogy kiszálltak a mókuskerékből és “nyugdíjba vonultak”. Ha harmincas éveidben nem is, de a negyvenes-ötvenes éveidben nem lehetetlen megtenni, ha már fiatalon tudatosan bánsz a pénzügyeiddel.

Az éves megélhetési költség 25-szörösének megfelelő nagyságú megtakarítás kell ahhoz, hogy annak hozamából – nagy valószínűséggel – életed végéig megélj.
Ahhoz hogy ez összejöjjön, le kell faragni a kiadásaidat, és a bevételed minél nagyobb részét félre kell tenned. A legjobb, ha már diákként elkezded ezt (még akkor is, ha nem sok mindenből tudsz félretenni, hiszen havonta néhány ezer forint is számít). A fizetéseddel arányosan növelned kell a félretett pénzt is.

Ezt is olvasd el: Ne mondj le több millió forintról!

Ha 40 éven belül fel akarsz hagyni az aktív munkával, célszerű a fizetésed 10-15 százalékát félretenni. Ha hamarabb szeretnél felmondani és azzal foglalkozni, amit igazán szeretsz, ennél jóval többet kell megtakarítanod. Ha 20 éven belül nyugdíjba vonulnál, a fizetésed 30,40, vagy inkább 50 %-át kellene félretenned minden hónapban.

Ne a számládon pihentesd a pénzt, hagyd, hogy az dolgozzon helyetted.

Mire figyelj, ha korai nyugdíjazáson töröd a fejed?

  • Faragd le a kiadásaid, tegyél félre minél több pénzt
    Alaposan tisztában kell lenni a pénzügyeiddel. Vezess kiadási naplót, így láthatod, mire megy el a pénzed és azt is, mik azok a költségek, amiktől könnyen meg tudsz szabadulni. Ha ez megvan, számold ki, mennyi a minimális éves megélhetési költséged és kezdj el takarékoskodni.
  • A plusz pénzt se vedd ki 
    Ha kapsz jutalmat, bármilyen plusz bevételed keletkezik, azok nagy részét szintén tedd félre.
  • Tanulj!
    Mielőtt befektetnéd a pénzedet, érdemes szakember tanácsát kérni, esetleg időt és energiát nem sajnálva szakkönyveket olvasni a témában, hogy megfelelő döntést hozz. Nem feltétlenül kell közgazdász végzettség ahhoz, hogy okosan tudj bánni a pénzeddel, de bizonyos tudás és ismeret elengedhetetlen hozzá. Szóval mielőtt belevágsz, el kell mélyedned a befektetésekben valamelyest. Kezdheted akár ezzel is >>> Befektetési “útikönyv” kezdőknek
  • Ne tegyél fel mindent egy lapra
    Ha kicsit képbe kerültél a befektetéseket illetően, jöhet a portfólió összeállítása. Válassz kiszámítható részvényeket: pl. Walmartot, IBM-et, Apple-t, Targetet …. A magyar részvények közül Richtert, Magyar Telekom-ot, Mol-t, …. E mellett tarts valamennyi pénzt kötvényekben. és készpénzt is. Persze nem a párnacihában, vagy a bankszámládon lekötetlenül.
  • Legyen vésztartalékod
    Soha sem lehet tudni, mit hoz a holnap. Érdemes akár egy külön bankszámlát nyitnod, ahová átutalsz 3-6 havi kiadásaidnak megfelelő vésztartalékot, ami olyan, mintha nem is lenne. Ehhez tényleg csak és kizárólag végszükség esetén nyúlj hozzá!

Kiváltság?

A magyar átlagkeresetet elnézve talán lehetetlennek tűnik a fentiek megvalósítása. A KSH májusi közleménye szerint idén márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 298 300 forint volt. Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 198 400 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 206 300 forintra becsülhető.

Nem csoda, hogy Magyarországon egyelőre kevesen vannak, akik megengedhetik maguknak, hogy már harmincas-negyvenes éveikben felálljanak a biztos munkahelyről. Ha viszont tényleg nagyon odafigyelsz a kiadásaidra, megszabadulsz a felesleges költségektől, és igyekszel minél több pénzt félretenni havonta, van rá esély, hogy a nyugdíjkorhatár előtt felhagyj a “8-tól 5-ig munká”-val.

Szeretnéd tudni, hogy honnan és miből lesz nyugdíjad? Segítek kiválasztani a számodra legmegfelelőbb nyugdíjcélú megtakarítást!

Több mint 20 éves szakmai tapasztalatomnak köszönhetően – amelyet banki vezetőként szereztem – nem csak segítek eligazodni a pénzügyi termékek között, de a megfelelő szolgáltató kiválasztásában is segítségedre lehetek.

 

Papszt_Kriszta Papszt Kriszta
pénzügyi  és vállalkozásfejlesztési tanácsadó, coach, jó(l)lét mentor
+36 30 737 5074
kapcsolat@papsztkriszta.com

Hasznosnak találtad ezt a cikket? Lájkold, oszd meg, kövess a Facebookon, és látogass vissza máskor is, vagy…

Ne maradj le a pénzügyi tippekről, iratkozz fel hírlevelemre!

Név*
Email*
Elfogadom az Adatkezelési nyilatkozatot*


Spórolás applikációkkal
Amit a privát banki szolgáltatásról tudnod kell
Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.