Miért van az, hogy az emberek többsége habozás nélkül feláldozza a holnapi biztos anyagi jövőt, a mai könnyű “élvezetekért”??

Ezt a kérdést a pszichológusok már régen tanulmányozzák.

A leghíresebb ilyen kísérlet a Pillecukor-teszt,

(Marshmallow experiment) amit még az 1960-as években végzett Walter Mischel pszichológus a Stanford egyetem óvodájában. A kísérlet során négyéves gyerekek kaptak egy szem pillecukrot (amit mindegyikük nagyon szeretett) azzal a felhívással, hogy megehetik, de ha várnak az evéssel még 20 percet, akkor kapnak még egy második cukorkát is.

Voltak gyerekek, akik rögtön megették a cukrot, és voltak, akik képesek voltak önként kivárni a 20 percet és így kaptak még egy cukorkát.

A kísérlet egy hosszú utánkövetéssel folytatódott. A teszten részt vett gyerekek élete teljesen különböző módon folytatódott. A gyerekeket egész felnőtt korukig nyomon követték, és kiderült, a várakozni képes négyévesek, felnőtt korukra sokkal sikeresebb, lelkileg stabilabb, iskolában messze jobban teljesítő felnőttek lettek.

Mi köze a pillecukor-tesztnek a pénzügyeidhez?


A kutatók az önfegyelmet sokszor a pillecukor-kísérlettel tesztelik.
A megtakarításhoz önfegyelemre van szükség – amely viszont a befektetéseidbe fektetett bizalomtól is függ.
A célkitűzések, elköteleződések segíthetnek abban, hogy fenntartsd az önkontrollt és ne dönts az azonnali vásárlás mellett.
Te is és én is tudjuk, hogy nehéz pénzt megtakarítani. Félretenni sokkal nehezebb, mint a pénzt elkölteni. – Ha alacsonyabb a jövedelmed, a megtakarítás még nagyobb erőfeszítést igényel, de ha jobb módú vagy, akkor is folyamatos csábítást érezhetsz pénzed gyors elköltésére.

Ahhoz, hogy a hosszabb távú, nagyobb kifizetést tarts értékesebbnek, mindenképpen hinned kell abban, hogy a befektetéssel, megtakarítással eléred a kitűzött célodat. Akkor fogsz hajlandónak mutatkozni a takarékszámlák gyarapítására, ha bízol benne: pénzed egy idő után valóban többlethozamot produkál. Ha nem bízol a megtakarítási, befektetési formában, nincs az egésznek értelme. Fontos, hogy olyan befektetési formát válassz, amelyre szívesen áldozol ideiglenesen!

Mi a tanulság?

Legyen saját stratégiád, s tudd, mi következik holnap!

Mi trénerek általában, azzal kezdjük mondandónkat, hogy az embernek célokkal kell rendelkeznie, különben csak van az életben és évtizedeken keresztül nem jut előbbre, vagy ha sikerül is egyről a kettőre jutnia, nem veszi észre, hiszen nem regisztrálta, hogy elért egy következő lépcsőfokot az életében.

Ha vannak kitűzött céljaid, az agyad automatikusan azon dolgozik, hogy megkeresse azokat a módokat, lehetőségeket, amelyekkel közelebb kerülhetsz céljaidhoz, illetve meg tudod valósítani azokat.

Mik lehetnek célok?

Íme, az Ügyfeleim által megfogalmazott 10 leggyakoribb cél:

1. Privát nyugdíj-kiegészítés megteremtése, valódi nyugdíj
2. Gyermekek önálló életkezdésének támogatása
3. Pénztartalék képzése váratlan eseményekre, lehetőségekre
4. Tartalékolás az esetleges egészségi problémák esetére
5. Autó vásárlás, csere
6. Önálló otthonteremtés
7. Saját, gyermekek, unokák házasságára gyűjtés
8. Gyerekek, unokák taníttatásához tartalék képzése
9. Halál esetén tőke hátrahagyása a szeretteinek
10. Tőkejövedelem elérése

hosszútávú tervezés

Minden cél elérhető tervezéssel! Hosszútávú terveidet jól átgondolt stratégiával érheted el. Ennek legjobb példája „A remény rabjai” című film.

Ha nem láttad, mindenképpen nézd meg! Arról szól, hogy egy férfit életfogytiglanra ítélnek a felesége megöléséért, amit nem is ő követett el. Több, mint 20 évet ült, de egyik reggelre eltűnt. Megszökött. A szép az, hogy a börtönparancsnok könyvelőjeként rengeteg pénzzel távozik a Shawshank börtönből, melyből élete hátralévő részében a tengerparton él és kis vállalkozást alapít. Hogy szökött meg? Egy ember nagyságú alagutat vájt a falba, melynek a törmelékét a zsebében hordta ki folyamatosan, apránként a napi séták közben az udvarra. 20 évébe telt. Ha 1 év alatt kellett volna mindezt véghez vinnie, soha nem sikerült volna, de egy jól átgondolt tervvel kijutott.

(Itt egy kis ízelítő a filmből, nézd meg.)


Szeretnéd a céljaidat megvalósítani? Jelentkezz pénzügyi coachingra!

Addig is, amíg nem találkozunk személyesen: biztos pénzügyi hátteret, nyugodt életet kívánok Neked!

Papszt_Kriszta Papszt Kriszta
a fegyelmezett, biztos pénzügyi háttérre vágyók öngondoskodási, pénzügyi tanácsadója
+36 30 737 5074