slot gacor hari ini
slot gacor
Keresés: pénzügyi tanácsadó - Oldal 87 a 103-ből - Papszt Kriszta
Lakástakarék – júliustól még jobban megéri ebben gyűjteni lakáscélra

Lakástakarék – júliustól még jobban megéri ebben gyűjteni lakáscélra

A lakáspiac, valamint a lakáshitelezés élénkülése mellett egyre nagyobb az érdeklődés és az igény az állami támogatással igénybe vehető lakástakarék iránt. Az idén – április elejei adatok alapján – 32 %-kal többen érdeklődtek a lakástakarék-megoldások iránt, mint tavaly. S lesz ez még jobb is. Miért és mikor éri meg Neked lakástakarék-szerződést indítanod?  (tovább…)

A kezdő vállalkozók kihívásai

A kezdő vállalkozók kihívásai

Az utóbbi időben több olyan ügyfél keresett meg, aki karrierváltás, egész pontosan az alkalmazottból vállalkozóvá válás dilemmája előtt állt. Mindannyian  azt fontolgatták, hogy a többé-kevésbé jól fizetett alkalmazotti státuszt vállalkozói létre cseréljék fel. A váltást sok szempontból végiggondolták, de néhány aspektus rájuk gyakorolt pszichés hatását nem, vagy nem kellő mértékben mérték fel. Jellemző, hogy kevésbé fontosnak, vagy könnyebbnek gondolták a váltásból fakadó pszichés terheket, mint az a valóságban jelentkezik. Mielőtt döntesz, s kezdő vállalkozó leszel, tanulj az ő esetükből. (tovább…)

Húsvét, locsolópénz – gyerekednek ezt tanítsd meg

Húsvét, locsolópénz – gyerekednek ezt tanítsd meg

Húsvétkor sokan elutaznak; vannak akik végig látogatják a családot; s vannak, akik otthon töltik az ünnepet. A locsolás azonban a legtöbb -főleg vidéki – család esetében a hagyomány részét képzi. De vajon mennyi locsolópénzt kapnak idén a gyerekek? Hogyan érdemes ezzel gazdálkodniuk? A locsolópénz, mint a pénzügyi nevelés egyik „eszköze”… (tovább…)

2018 – a hosszú hétvégék éve lesz

2018 – a hosszú hétvégék éve lesz

A nemzetgazdasági miniszter rendelettervezete szerint 4 négynapos hosszú hétvége lesz 2018-ban
a munkanapok átrendezése révén, és pihenőnap lesz december 24. és december 31. is, miután mindkét nap hétfőre esik jövőre. Karácsonykor 5, szilveszter, újév táján pedig 4 egymást követő napon pihenhetsz, ha általános munkarend szerint dolgozol. (tovább…)

Bináris opciók vs. igazi opciók

Bináris opciók vs. igazi opciók

Az egyik legtöbbet olvasott bejegyzési téma ezen az oldalon, és egyre többen kérdezik is tőlem, hogy lehet-e pénzt keresni a bináris opciókkal, mi a véleményem a különböző bináris opciós oldalakról. Ha még nem hallottál sokat az opciókról, akkor azt gondolhatod, hogy a bináris opciók és a tőzsdei opciók testvérek. Pedig koránt sem azok. Sőt! Ez a bejegyzés azért készült, hogy eloszlassam a rózsaszín ködfelhőt a bináris opciók körül. Összehasonlítás a két termékről, így érthetővé válnak a különbségek, és látni fogod, hogy a bináris opciókkal érdemes-e foglalkoznod. (tovább…)

Papszt Kriszta
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információk a böngészőjében, és olyan funkciókat látnak el, mint az, hogy felismerik, amikor Ön visszatér a weboldalunkra, és segíti a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak Önnek.