Ez befolyásol a döntésben

Ez befolyásol a döntésben

Sokan döntöttek már egy-egy befektetési döntéshelyzetben úgy, hogy nem a számukra legideálisabbat választották, hanem egy kedvezőtlenebb megoldást. Ez bárkivel megeshet. Min múlik? Mi határozza meg a befektetési döntéseket? Mi van a döntések hátterében? Hogyan tudsz a rossz beidegződéseken változtatni? Ebben a bejegyzésben ezekre a kérdésekre találsz válaszokat. (tovább…)

Tudod, mi áll a halogatás hátterében?

Tudod, mi áll a halogatás hátterében?

Ha az embernek olyan rossz szokása van, mint a halogatás, akkor gyakran be sem vallja magának teljesen őszintén, hogy MIÉRT. Ne aggódj, ettől még nem vagy rossz ember!. A halogatás gyakran a sikertől, a bukástól, a zavarodottságtól vagy a visszautasítástól való félelem álarcát ölti, és a félelem nagy erőpróba. Könnyebb elfogadni az első kínálkozó és ésszerűnek látszó kifogást, mint elismerni, hogy szabotálod a saját előmeneteled, anyagi biztonságod elérését….és holmi félelem visszatart. De ha rájössz azokra a sémákra, amelyek szerint működsz, az felszabadító lehet.

Találd meg a halogatás okát!

Néhány állítás, amelyet feltehetően mondogatsz magadnak, amikor indokolni akarod (vagy megpróbálod megérteni) a halogatást:

  • Ezt képtelen vagyok csinálni.
  • Nem akarom ezt megcsinálni.
  • Nincs elég időm.
  • Nem akarok hülyének látszani…

 Ha megérted a halogatás miértjét, akkor máris van választásod. Folytatod a halogatást, annak minden hátulütőjével együtt, vagy megteszel néhány egyszerű lépést, hogy megváltozz Figyeld meg, mit érzel, amikor befejezed ezt a .

Az alábbi tevékenység segít feltárni a halogatásod valódi okát és segít szembenézni a halogatás mögött megbújó félelmeiddel. Figyeld meg, hogy érzel, amikor befejezed ezt a gyakorlatot.

Áss a halogatás mélyére!

A feladat elvégzéséhez szükséged lesz egy kis zavartalan időre, papírra és tollra.

  • Tedd le magad elé a papírt és a tollat, dőlj hátra, lazíts 5 percig. Hunyd le a szemed, lélegezz mélyeket, relaxálj, tisztítsd meg az elméd.
  • Juttasd eszedbe azt a dolgot, feladatot, amelyet most egyre csak halogatsz. Mi az? Egy pénzügyi terv készítése? Egy határidős feladat befejezése? Hagyd, hogy felszínre jöjjön az a kellemetlenség, amit ez a feladat képvisel számodra. Figyeld meg, mit érzel fizikailag, milyen képeket látsz és arra, amit magadnak mondasz.
  • Tedd fel magadnak a kérdést:
    • Mitől félek? – Írj le mindent, ami eszedbe jut: szavakat, kifejezéseket. Lehet, hogy eleinte olyan dolgok jönnek elő, mint: nincs elég tapasztalatom; nem tudom, hogyan kell; …. Tedd fel magadnak sokszor a kérdést. Lehet, hogy a végén érdekes vagy furcsa dolgok jutnak eszedbe, de ezzel nincs semmi baj. Fokozatosan előjöhetnek mélyebb félelmek is –  pl. úgy érzed, nem érdemled meg a sikert az életben, az anyagi függetlenséget így a feladat elvégzésének halogatása megment a bukástól, vagy épp a helyzeted javulása miatt a közösséged kirekesztésétől… A tudatalattid segít megtalálni a baj, a halogatás gyökerét.
  • Ha úgy érzed, végeztél, kérdezd ezt: És még? egészen addig, amíg ki nem merítettél minden lehetőséget.
  • Egy csomó félelmet találhatsz a halogatás mögött. Jól nézd meg ezt a listát és gondold végig, melyik állítás(ok) a legerősebb(ek). Ha pl. tíz állításod van, számozd be őket 1-10-ig, a legerősebb kapja az 1-t.
  • A leggyengébbtől indulva gondold át egyenként az állításokat és mindegyiknél tedd fel a kérdést: Igaz ez? 
    • Írd fel azokat az okokat és bizonyítékokat, amelyek igazolják, hogy  az állítás igaz és írd mellé azokat is, amelyek szerint nem igaz.
    • Amint ezt befejezted, kérdezd meg magadtól: Mit akarok magamról hinni?
  • Húzd át az összes negatív állítást! Most csak a pozitívakra koncentrálj! Hozzáadhatsz újakat is, ahogy egyre több érv jut eszedbe, amely alátámasztja, amit hinni szeretnél magadról. Vigyázz, hogy ezek legyenek pozitívak, személyesek és vonatkozzanak a jelenre, pl. szorgalmas vagyok, sikeres vagyok… Tudod, hogy ez igaz, mert megvan rá a bizonyítékod és már képes vagy ezekre a tulajdonságaidra koncentrálni.
  • Mire az első számú félelmedhez érsz a listán, már lesz a tarsolyodban magadról egy csomó pozitív állítás és benne lesz a képességed is, hogy kezelni tudod a félelmedet. Ismételd fennhangon a már meglévő pozitív állításokat, mielőtt a folyamatot megcsinálod az első számú félelmeddel.
  • Végül ülj nyugodtan még 5 percig és képzeld el, ahogy befejezed a rád váró feladatot, immár felvértezve mindazzal az energiával, amit az ötletes állításaidból merítettél.

Hogy érzel, amikor befejezed ezt a gyakorlatot?

Felszínre hozott 1-2 ijesztő dolgot?

Az önfejlesztés jó módszer az előrelépésre, de időnként az is használ, ha másvalaki segítségét veszed igénybe ebben a témában. Ez akkor helyénvaló, ha nagyon nehezen találod meg a pozitív érveket és magadat hibáztatod a halogatásért. Megismételheted azt a gyakorlatot egy barát segítségével, aki talán tisztábban látja a pozitív tulajdonságaidat, mint te magad. És ha még ezután is ott tornyosulnak feletted a félelmeid, és különösen ha olyanokat gondolsz magadban, hogy nem érdemlem ezt meg, akkor vedd fel a kapcsolatot egy hivatásos coach-csal, mentorral, hogy továbbléphess.

Van kérdésed? button (7) Egyedül nem megy?

Biztos anyagi hátteret, nyugodt és boldog életet kívánok!

Papszt_Kriszta Papszt Kriszta
az anyagi biztonságra vágyók pénzügyi tanácsadója, jó(l)lét mentora
+36 30 737 5074
kapcsolat@papsztkriszta.com

 

Név*
Email*


Készen állsz a változásra?

Készen állsz a változásra?

Beszéljünk az önmagadnak tett ígéretekről!

Biztosan volt már rá példa, hogy kitűztél egy célt magadnak. Talán épp mostanában is megfogalmaztál egyet:
– munkahelyet fogok váltani;
– spórolok, hogy jövőre el tudjak menni nyaralni…
– kifizetem az adósságaimat….

Képes leszel fenntartani azt az elköteleződést, amit most érzel?

Korábban már értek kudarcok és pontosan tudod, milyen nehéz hosszú időn át kitartani a döntés mellett, miután elmúlt a kezdeti lelkesedés.

Először is tisztázd, készen állsz-e változásra. (Lehet, hogy ennek tisztázásában sokat segíthet egy coaching-beszélgetés. )

A tessék-lássék módon tett (ön)ígéretek még annál is rosszabb következményekkel járnak, mintha semmiféle elköteleződést nem vállalnál, s nincs azzal sem baj, ha pillanatnyilag nem vagy képes semmiféle elköteleződést vállalni.

Ha viszont kész vagy a változásra…

akkor az arra való elköteleződésedet konkrét ígéret megfogalmazásával pecsételd meg.

Próbáld meg végiggondolni, hogy eddigi életedben milyen ígéreteket tettél és mi akadályozott abban, hogy ezeket betartsd. A szíved mélyén pontosan tudod ezeket az okokat.
Próbáld meg felidézni, milyen érzés volt, amikor utoljára komoly ígéretet tettél. Vajon miért voltál akkor meggyőződve arról, hogy képes leszel azt betartani?
Hogyan kelthetnéd magadban ismét életre ugyanezt a meggyőződést?

Néhány példa arra, miféle ígéreteket érdemes tenned:

  • Ígérd meg, hogy a számodra helyes megoldások megtalálására törekszel, amelyek lehetővé teszik, hogy a lehető legtöbbet hozd ki magadból ebben az életben.
  • Ígérd meg, hogy nyílt és őszinte leszel magadhoz és bízol abban, hogy mindaddig, amíg pozitív lépéseket teszel, érzékelhető előrehaladást érsz el az életben.
  • Ígérd meg, hogy elkötelezed magad amellett, hogy egyre tudatosabb emberré válsz, s így a romboló hatású szokásokat és viselkedésformákat pozitív, építő jellegű mintákra cseréled.
  • Ígérd meg, hogy soha nem elégszel meg a második legjobb megoldással.
  • Ígérd meg, hogy mindig arra törekszel, hogy tanulj tapasztalataidból és tetteidből.

Na, mi lesz a Te ígéreted???

Van kérdésed? button (7) Társ kell a változáshoz?

Biztos anyagi hátteret, nyugodt és boldog életet kívánok!

Papszt_Kriszta Papszt Kriszta
az anyagi biztonságra vágyók pénzügyi tanácsadója, jó(l)lét mentora
+36 30 737 5074
kapcsolat@papsztkriszta.com


Név*
Email*
Elfogadom az Adatkezelési nyilatkozatot*


Pénz, gazdagság, bőség

Pénz, gazdagság, bőség

Vajon mire fordítja a 12 millió forintos nyereményét Kökény Tamás, a Virtuózok nyertese? Ha az ötös lottó főnyereményét ( jelenleg 767 millió forint) megnyeri valaki, vajon meddig él majd bőségben? Mennyi ideig fog megélni a nyereményéből?  Ez a bejegyzés azért készült, mert a lottónyeremény befektetéséről kérdeztek a ripost.hu munkatársai pénteken egy videó interjún, illetve „Megbirkózol a lottónyereménnyel?” címmel írtam cikket a  Magyar coachszemle folyóiratba. (tovább…)

A kontrollvesztés

A kontrollvesztés

Miközben a mindennapi életünket éljük, a cselekedeteinket  agyunk két egymással gyakorta viaskodó fele határozza meg: a reflex-szerűen  működő érzelmi rendszerünk (hívjuk most egyszerűen érzelmi agynak) és a kemény, racionális kognitív rendszerünk (ezt pedig hívjuk „csak” gondolkodó agynak). Miért fontos tudnod a működésükről? Mert nagyon is sok közük van ahhoz, hogy hogyan éled az életed; mikként, illetve miért épp úgy, kezeled a pénzügyeidet ahogy…Mi a kontrollvesztés oka? (tovább…)

Zorro és az önismeret

Zorro és az önismeret

A legenda szerint egykor a mai USA nyugati részét egy Zorro nevű álarcos hős járta, hogy megküzdjön azok nevében, akik nem tudták megvédeni magukat. Zorro elszánt, fegyelmezett , félelmet nem ismerő volt, és ez a kombináció tette őt halhatatlanná. Zorro történetének azonban van egy kevésbé ismert fejezete, amelyből Te is sokat tanulhatsz. (tovább…)

Papszt Kriszta
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információk a böngészőjében, és olyan funkciókat látnak el, mint az, hogy felismerik, amikor Ön visszatér a weboldalunkra, és segíti a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak Önnek.